Azokon a hozzám hasonló embereken akartam segíteni, akik ugyanúgy hajtották magukat a mókuskerékben az önmegvalósítást, a boldogságot keresve, ám hatalmas árat fizettek érte. Elhatároztam, hogy az én lányaimmal nem történhet meg ugyanaz, mint velem, és átadom nekik mindazt a tudást és tapasztalatot, amit női vezetőként átéltem.
A minisztérium oldalán.a távmunka az információs és tudásalapú társadalom infokommunikációs eszközökkel támogatott munkavégzési formája. Nem csodaszer, nem nyújt mindenre megoldást, de a fejlett világ tapasztalatai azt jelzik, hogy alkalmazása egyaránt kedvező lehet a munkavállalóknak, vállalkozásoknak, a közösségi szektor szervezeteinek, az állami szerveknek, önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek.
Média, marketing és sales területekre specializálódott fejvadászcég és álláskereső site. A Smart Staff Kft. elsősorban fejvadászattal, saját, SMART technológiájú munkaerő közvetítéssel foglalkozik, továbbá értékesítési és motivációs tréningeket tart.
Munkaügyi átvilágítás, oktatások, tanácsadás. Tény, hogy tevékenységi körtől függően a céges költségek jelentős hányada kapcsolódik a munkaerő gazdálkodáshoz, azon belül is a hatályos munkaügyi szabályoknak megfelelő foglalkoztatáshoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások jelentős részének munkaerő gazdálkodása hajlamos „beállni egy kerékvágásba” az évek során, figyelmen kívül hagyva az állandóan változó munkaügyi szabályokból adódó új teendőket.
2001. októberétől alkalmazásban állok egy cégnél. Május közepére várom első gyermekem, melyet a cégnél már korábban bejelentettem. A munkáltatóm pár hete felajánlotta a közös felmondás lehetőségét, mivel előreláthatólag a cég Magyarországon 2010 március végével, végelszámolással ( nem végfelszámolással! ) meg fog szűnni és helyette egy másik céget fognak létrehozni.
MTA Közgazdaságtudományi Intézet - Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése
A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózata. A munkaügyi blog célja, hogy hathatós segítséget nyújtson a munkaügyi kérdésekben, ezzel támogatva a napi munkáltatói döntések szakmai megalapozottságát. A munkaügyi blog
Ha dolgozna, de nem tudja, hogy hol keresse a munkakeresést, jó helyen jár. Ezen az oldalon, a összegyűjtöttük, a legjobb
Az Állásajánlatok.lap.hu célja, hogy Önnek személy szerint tudjon ajánlani állást. Legyen informatikus, mérnök vagy gazdasági szakember, nem kell végigböngésznie millió meg egy oldalt, csak ezt. Tematikusan, végzetségek alapján tudunk Önnek állásajánlatokat mutatni.
Ezen az oldalon megtalálhatod mindazt, ami a munkával, álláskereséssel, továbbképzéssel és egyéb munkahelyi érdekességekkel foglalkozik. Valójában túl is léptünk már a munkán. Egész karriert építhetsz az itt fellelhető linkek segítségével!
Nemzetközi példák mutatják, hogy az internet széleskörű elterjedésével egyre több munkakörben elérhető ez az alternatív munkavégzési mód
A legjobb cégeket humánerőforrás-gazdálkodásuk különbözteti meg egymástól. De mi is az a HR? A munkaerő vonzása, megtartása, motiválása és hasznosítása kapcsán folytatott tevékenységsorozat, melyhez számos korszerű technikát kellene ismerni. A hr.lap.hu oldal a szűkre szabott keretek között próbál minél több olyan honlapról és kezdeményezésről hírt adni, amely a HR témájával összefüggésbe hozható.
Hogyan találjuk meg és vegyük fel a megfelelő embert?-Hogy soha többet ne hozzon rossz személyzeti döntést!
A munkaerőpiac nem az a tó, ahonnan kifogod az aranyhalat, aki majd három, bármilyen kívánságod teljesíti. Hogy milyen szabályok szerint működik ez a speciális piac, és hogyan kalkulálj vele a munkaerő felvétel során? Számos vállalat és vállalkozás szenved munkaerőhiánytól, ráadásul kulcspozíciókban.
Segítség a munkavállalóknak és a munkáltatóknak.
Karrier-tanácsadás, karriertréning, HR megoldások, munkaerőpiac, munkával, álláskereséssel kapcsolatos startlapok.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Munkaerőpiaci információk |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |